Tag: grafika pályázat


Egy pékség mindennapjai – pályázat hajléktalan emberek részére

Posted by Imrei Pékség in Blog. No Comments

25th August

A Menhely Alapítvány és az Imrei Pékség közös pályázatot hirdet minden hajléktalan ember részére.

Korábban már több alkalommal is megosztottunk veletek olyan emberek sorstörténeteit, akikkel a munkánk során találkoztunk Budapest utcáin. Legtöbbjük hajléktalan, és a legtöbbjük – a közvélekedéssel ellentétben – törhetetlenül azon dolgozik, hogy megváltoztassa sorsát. Tesz érte, hogy ne csak érte tegyenek.

Eddig is jelentős figyelmet fordítottunk a nehéz helyzetbe sodródott emberekre (Nagycsaládosok Országos Egyesülete, különböző adományok és felajánlások civil szervezetek számára) és a továbbiakban is szeretnénk segítségükre lenni. Ennek fényében a Menhely Alapítvánnyal összefogva közös kampányt indítottunk, melynek keretében vers, próza és grafika pályázatot hirdettünk minden hajléktalan részére. A pályázat témája egy pékség (mindennapos) élete.

A hivatalos terjesztőktől megvásárolható Fedél Nélkül című lap legfrissebb számában már megjelent a pályázati felhívás, melyben minden részlet megtalálható. Természetesen hamarosan nálunk is olvashattok a részletekről, többek között a beküldött pályaművek árverezéséről, a … Read More »




Imrei Pékség hírek és blogok.

Nem mondhatnánk, hogy az Imrei Pékségnél mindenki grafomániás. Ez persze nem akadályozhat meg bennünket abban, hogy tanácsokat, a pékmesterek receptjeit, részletes termékbemutatókat, a pékiparral és a pékségünkkel kapcsolatos hírekkel szolgáljunk. Mi írunk, Önök beszélnek róla.

Felfújható színes kenyér

Valószínűleg kifejlesztették a kenyérsütés legszórakoztatóbb módszerét, melynek keretében a háziasszonyok mellett a 100-as szögekkel és kalapácsokkal baráti kapcsolatot ápoló ezermesterek egyaránt kiélhetik szenvedélyüket. Egy...

Feltérképezték a kenyérbúza genomját

Németországi, amerikai, csehországi és kanadai tudósok egy csoportjának fáradságos munkájának köszönhetően sikerült feltérképezni a kenyérbúza teljes genomját. A genom szokatlan mérete és formája jelentősen...

Nagy-Britanniában is kötelezővé tehetik a kenyérkészítésnél a folsavat

Nagy-Britanniában folsav hozzáadására kötelezhetik a kenyérsütödéket, amennyiben a szigetország egészségügyi miniszterei megszavazzák a Food Standards Agency előterjesztését.

A liszthez adott szintetikus folsav azután került ismételten...