A Kenyér Világnapja alkalmából kalácsszívből jövő szeretettel ünneplünk

16th October

A Kenyér Világnapja alkalmával fogadjátok tőlünk kalácsszívből jövő szeretettel külön erre a napra készített ünnepi finomságunkat. Pontosan tudjuk, hogy Ti, akik most is a sütő mellett izzadtok és izgultok, beleadtok mindent, hogy olyan csodát készítsetek, mely büszkeséggel, békességgel és melegséggel tölti meg a házat-lelket. Az illatokról nem is beszélve. Még mindig kalácsszívből jövő szeretettel üdvözöl, és sok sikert kíván az Imrei Pékség!

Bármennyire is hihetetlenül hangzik, a Pékek Világszövetségének elöljárói meglehetősen későn, csupáncsak a 2001-es kongresszuson szavaztak magasba tartott péklapátokkal arról, hogy október 16. legyen a kenyér a világnapja.

Választásuk nem véletlenül esett erre a napra, habár – legnagyobb megelégedésünkre – sok helyen beszámolnak a Kenyér Világnapjáról, azonban néhány kivételtől eltekintve csak elvétve találkozhatunk azzal a fontos ténnyel, hogy október 16. az élelmezés világnapja 1979 óta.

Ennek ismeretében egyáltalán nem véletlen, hogy a Kenyér Világnapja egybeforrott a pékek és pékségek karitatív … Read More »



Egy pékség mindennapjai – pályázat hajléktalan emberek részére

25th August

A Menhely Alapítvány és az Imrei Pékség közös pályázatot hirdet minden hajléktalan ember részére.

Korábban már több alkalommal is megosztottunk veletek olyan emberek sorstörténeteit, akikkel a munkánk során találkoztunk Budapest utcáin. Legtöbbjük hajléktalan, és a legtöbbjük – a közvélekedéssel ellentétben – törhetetlenül azon dolgozik, hogy megváltoztassa sorsát. Tesz érte, hogy ne csak érte tegyenek.

Eddig is jelentős figyelmet fordítottunk a nehéz helyzetbe sodródott emberekre (Nagycsaládosok Országos Egyesülete, különböző adományok és felajánlások civil szervezetek számára) és a továbbiakban is szeretnénk segítségükre lenni. Ennek fényében a Menhely Alapítvánnyal összefogva közös kampányt indítottunk, melynek keretében vers, próza és grafika pályázatot hirdettünk minden hajléktalan részére. A pályázat témája egy pékség (mindennapos) élete.

A hivatalos terjesztőktől megvásárolható Fedél Nélkül című lap legfrissebb számában már megjelent a pályázati felhívás, melyben minden részlet megtalálható. Természetesen hamarosan nálunk is olvashattok a részletekről, többek között a beküldött pályaművek árverezéséről, a … Read More »



Rádiónak nyilatkozott az Imrei Pékmester Morzsájáról a neves séf

5th July

Emlékeztek még korábbi beszámolónkra, melyben arról írtunk, hogy a Bock Bisztró társtulajdonosa és séfje, nevezetesen Bíró Lajos kellemesen csalódott az Imrei Pékmester Morzsájában?

Ha esetleg elkerülte volna figyelmeteket az Imre Pékség Facebook oldalán megjelent beszámolónk, akkor röviden összefoglalnánk az előzményeket:

Bíró Lajos május végén a Kossuth Rádiónak adott nyilatkozatában elmarasztalóan nyilatkozott az itthon megvásárolható zsemlemorzsákról. Nem lehet megfelelő minőségű morzsát találni, vagy ha mégis, akkor abban több a liszt, mint a morzsa, esetleg még a darálógépet is beledarálják, vagy egyszerűen csak ipari. A rádióműsor hallatán elgondolkoztunk, mi lenne, ha tennénk egy kísérletet az Imrei Pékmester Morzsájával?

A „kísérlet” nagyszerűen sikerült, azonban felmerült néhány javaslat az Imrei Pékmester Morzsájával kapcsolatban, mellyel még inkább elnyerhetjük a neves és kitüntetett séf elismerését. Bíró Lajos tanácsait megfogadtuk valamint az általa javasolt minimális változtatásokkal elkészítettünk számára morzsánkat.

Milyen véleményt fogalmazott meg Bíró Lajos az Imrei Pékmester Morzsájával kapcsolatban?

Nos, ha … Read More »



Finomabb és még egészségesebb – Élő, aktív folyékony kovászt használunk termékeinkhez

5th June

Kedves fogyasztóink és látogatóink! Szeretnénk benneteket tájékoztatni, hogy még egészségesebb és finomabb összetétellel készítjük kenyereinket, valamint finom- és édes pékáruinkat. Termékeink immáron élő, aktív folyékony kovászt tartalmaznak, melyről többet is megtudhattok, ha elolvassátok rövid összefoglalónkat.

Mi is ez a kultúra?

A neve Crème de Levain, mely egy élő  mikroorganizmusokat tartalmazó aktív folyékony  kovász.

Oké-oké, folyékony aktív kovász és tejsav kultúra. De miért is jobb ez nekem és nektek?

- természetes gombásodást megakadályozó hatással rendelkezik, mely gátolja a kenyér nyúlósodását
- fokozza a természetes kovász ízét és aromáját, ennek köszönhetően magasabb valamint stabilabb savfokot eredményez
- élő anyag lévén a természetes kovászhoz nagyban hasonlító eredményt biztosít
- megnöveli a tészta vízfelvételét, így gátolja a termék öregedését
- javítja a héj szerkezetét, ezáltal az elkészült termékek hosszabb ideig megtartják frissességüket
- kizárólag tejsavat és annak mikroorganizmusait tartalmazza
- fermentatív metabolikus aktivitású

Ha ennyi mindenre képes, akkor biztosan telepumpálták mindenféle mesterséges izével! Milyen … Read More »



Mi volt az Imrei Pékmester Morzsájának legnagyobb kihívása?

4th June

Péntek délután hat órakor beléptünk a Bock Bisztróba, hogy átadjuk az Imrei Pékmester Morzsájat a bisztró társtulajdonosának, Bíró Lajosnak. Miért éppen neki? Egyáltalán hogyan keveredetünk oda? Mielőtt folytatnánk rövid történetünket, tisztázzuk az alapokat: Bíró Lajos a Wikipédia alapján lehetne zoológus, utazó, író, festőművész vagy szobrász. A „mi” Bíró Lajosunk az a séf, aki:

a Chicagói Escoffier Club 99 állandó tagja közé tartozik 2004 óta; 2005-ben és 2008-ban az „Év vendéglőse” lett; az Amerikai Chef Akadémia – egyedüli magyarként – 122. tagjává válhatott 2009-ben, ugyanebben az évben a megkapta a Magyar Köztársasági Elnök Arany Érdem Keresztje kitüntetést; és akit 2011-ben a Magyar Bocuse d’Or Akadémia elnökévé választottak. Egyszóval gasztropápa. Sőt, ha már itt tartunk, a Wikipédiának is igazat adhatunk: egyszerre zoológus (sertés, marha és szárnyas specialista) és utazó (ez elég egyértelmű), író (könyvet is jegyez, “Sok Vagyok” címmel) és festőművész (egyik-másik menü … Read More »



Kenyér mítosz #1 – Korlátozott kenyérfogyasztás

30th May

A mítosz: Puffasztó hatása miatt, illetve annak kellemetlen tünetei miatt a kenyérbevitel mennyiségét korlátozni kell napi egyetlen adagra.

A legtöbb egészséges ember esetében nincs semmilyen bizonyítéka annak, hogy a rendszeres kenyérfogyasztás puffadást, gyomor- vagy bélrendszeri diszkomfort érzést okozna. Továbbá nincsenek olyan hivatalosan elfogadott és pontosan meghatározott ajánlások, melyek a kenyérfogyasztást, különösen a naponta magukhoz vehető kenyérmennyiséget, határértékek közé szorítanák. Érdemes megemlíteni, hogy a hagyományos Eatwell Plate modell is azt szemlélteti, hogy étrendünk körülbelül egyharmadának keményítőtartalmú ételeket szükséges tartalmaznia. Ez gyakorlatban azt jelenti, hogy minden étkezés alkalmával keményítőtartalmú szénhidrátot magában foglaló táplálékot fogyasztunk. A keményítőtartalmú ételek csoportjába tartozik például a kenyér, burgonya, gabonafélék, tészta, rizs és reggeli gabonapelyhek.



Imrei morzsa névadó játék – megvan a győztes elnevezés!

27th May

Szerda éjfélkor befejeződött névadó játékunk, ezúton szeretnénk nektek megköszönni a beküldött elnevezéseket! Miután kedves, elvont, kifejező és olykor meglepő nevekkel is találkoztunk, úgy döntöttünk, hogy a három dobogós helyezett mellett mindenkit megjutalmazunk az Imrei ízvilágával. Most pedig lássuk a helyezéseket, valamint hogy milyen néven kerül a boltokba június elsejével pékségünk morzsája:

I.  (IMREI) PÉKMESTER MORZSÁJA  – Sass Erika
II. IMREMORZSA – Boros Évi és (IMREI) A MORZSÁK CSÁSZÁRA – Karlovizt-Turnherr Zsófia
III. (IMREI) ARANYPANÍR  – Várhelyi Ferenc

 Különdíjaink:

Hagyományőrző, táj-nyelvezetért: IMREI ZSEMLEDERCE  – Tatár Katalin
Legviccesebb elnevezésért: IMRUS MORZSI – Király Viola
Legelvontabb névadásért:  ATTILA  – Imrei Attila
Legkedvesebb szóhasználatért:  MORZSI – Kókai Kriszta és IMREI MORZSIKA – Fehérné Tatár Anikó

Nyeremények

I. helyezett: fél évre elegendő Imrei Pékmester Morzsája, valamint egy ajándékcsomag az Imrei Pékség termékeiből összeállítva
II. helyezett : negyedévre elegendő Imrei Pékmester Morzsája, valamint egy ajándékcsomag az Imrei Pékség termékeiből összeállítva
III. helyezett:  egy hónapra … Read More »



Mihez kezdjünk a száraz kenyérrel?

13th May

Francia hagymaleves

A francia hagymalevest elkészíthetjük reszelt sajttal megszórt fokhagymás pirítós kenyér nélkül is. Már amennyiben vállaljuk a következményeket (értsd: a hiányzó komponensek miatt meglehetősen kevesen kapkodnak majd a kikészítettek evőeszközök után). Ha igazán nagyszerű francia hagymalevest szeretnénk készíteni, olyan receptet válasszunk, melynek keretében felhasználhatjuk a maradék száraz kenyeret. Ne aggódjunk, a pirított kenyérrel (egész szeleteket vagy kisebb darabokat is használhatunk) feltöltött tálkában bőven jut elegendő hely a sajtnak is.

 

Kenyérszuflé

A száraz kenyeret és a tojást valahogy egymásnak teremtették. Ha szeretjük a felfújtat, de megkímélnénk magunkat a sütés folyamán tapasztalható összeomló vagy rendellenesen laposra sikeredett szuflétól, akkor lehetőség szerint a legegyszerűbb elkészítési módot válasszuk, melyet igény szerint sajttal és hagymával is feldobhatunk.

 

Zsemlemorzsa

Hihetetlen könnyedén készíthetünk otthon zsemlemorzsát, mindössze kenyérpirítós sütőben vagy alacsony hőmérsékletre állított sütőben szárítsuk teljesen törékenyre a kenyeret. Ezután a kiszárított kenyeret egy erre alkalmas konyhai eszközön (esetleg választhatunk a fészerből … Read More »



Kenyér és péksütemény galéria #1

7th May

Az internet kulináris, gasztronómiai értékeket rejtő zegzugaiban kutakodva számtalan nagyszerű és különleges recepttel találkozunk. Ezerszámra válogathatunk a nagyvilág különböző szegleteiből származó süteményekből, desszertekből, levesekből és egyéb ínycsiklandozó finomságokból, vagy merőkanállal ötleteket meríthetünk a különböző közösségi oldalakra, blogokra feltöltött, elkészült ételeket bemutató fotókból. Már amennyiben fél óránál tovább bírjuk anélkül, hogy valamelyik recept elkészítésének azonnal nekilássunk otthoni sütő- vagy főzőszentélyünkben.

Természetesen a házilag könnyedén elkészíthető recepteken van a hangsúly, ugyanis a Portugáliából származó áfonyás töltelékkel és citromsziruppal kisütött kenyér (maradjunk inkább a desszertnél, szerintünk) nemcsak konyhai megmérettetést, üdítő újdonságot jelent, hanem két eltérő ország közötti kulturális kapcsot is.

A világháló kiváló lehetőséget biztosít, hogy bemutathassuk, megoszthassuk az általunk otthon elkészített ragyogó harapnivalókat, legyen szó Michelin-csillagos menüsorokról, modern minimalista építészeti stílusban „felépített” emeletes tortákról vagy éppen a legegyszerűbb fehérkenyérről. Nem a recept bonyolultsága, nehézsége a lényeges, hanem az megvalósítás öröme. Mikor végre elkészültünk a … Read More »



Újabb partnerek, újabb lelőhelyek

3rd May

Ismételten frissítettük üzletlistánkat, az eddig ismert lelőhelyek mellett újabb négy partnerünknél találkozhattok termékeinkkel. Imrei Pékség a Wekerletelepen, a kisföldalatti Mexikói úti végállomásánál, a Halomi úton és a Kassai térnél. Ha betértek, keressétek a sárga címkét!

 Pontos címek és boltnevek:

Maxi Kuckó (1199 Budapest, Wekerletelep, Gutenberg téri piac)
Pöpec ABC (1182 Budapest, Halomi út 31-33.)
Kerek Perec Pékség (1145 Budapest, Mexikói út 70., a kisföldalatti lejáratánál)
Pék-Sarok (1142 Budapest, Kassai Tér 10., a kaszinóval szemben)



Magyar terméket olcsóbban?

16th April

A magyar termékek piaci szerepének erősítése, a honi élelmiszer-kereskedelem élénkítése az elsődleges célja a ma alakult Magyar Gasztro Térkép Klaszter egyesülésnek, melynek alapító okiratát, a tizenkét alapító cég és szervezet, valamint a két támogató, a VM és a Magyar Gazdakörök Országos Szövetsége (MAGOSZ) képviselői sajtótájékoztatón írták alá.

Kiváló ötlet a Magyar Gasztro Térkép Klaszter kezdeményezése, amely biztosítja, hogy az élelmiszerlánc valamennyi szereplője összekapcsolódhat egy rendszerben – mondta az élelmiszerlánc-felügyeletért és agrárigazgatásért felelős államtitkár. Kardeván Endre a klaszter fontos feladatának nevezte a kiváló minőségű hazai termékek piaci pozícióinak erősítését. Mint mondta, közös érdek, hogy az ország elsősorban hazai alapanyagok felhasználásával képes legyen ellátni a lakosságot biztonságos élelmiszerrel.

A most alakult szakmai összefogás megpróbálja felölelni a Magyarországon működő, az élelmiszer-gazdasághoz kötődő vállalkozásokat, egyéni termelőket. Célja a hazai élelmiszer-kereskedelem élénkítése, a termelők számára biztos piac, a hazai éttermeknek kiváló minőségű hazai alapanyag biztosítása. A szervezet, … Read More »



Kenyér vagy kalács illik jobban a húsvéti menühöz?

9th April

A húsvéti menü hagyománytisztelő ételsorához vajon a kenyér esetleg a kalács passzol jobban? Ha a kalács, akkor sós vagy édes legyen? És mi a helyzet a desszertekkel? Versenyezhetünk a csokoládégyárak újraértelmezett nyúlféleségeivel olyan otthon elkészített finomságokkal, mint például a colomba vagy a kulics?

A kenyér vagy kalács kérdéskörével kapcsolatban csak annyit mondhatunk: ahány ház, annyi szokás. Miközben hazánk egyes területein a húsvéti ünnepek alkalmával minden esetben kalács kerül a terítékre, addig az ország másik szegletében el sem tudják képzelni az ünnepi fogásokat kenyér nélkül. Hagyományok és szokások ide vagy oda, kíváncsiak voltunk, hogyan vélekednek minderről egy gyors közvélemény-kutatás keretében megkérdezett pékek. Összesen 9 válasz, együttesen majdnem 80 évnyi tapasztalatba sűrítve.

Jánosunk szerint a húsvéti ételsorhoz a kalács illik, ugyanis ilyenkor a kenyér „olyan mindennapi.” László mi mással fogyaszthatná a főtt sonkát, mint kenyérrel, ha „már állandóan csak kenyeret sütök!”

Ibolya nagymamája minden húsvét … Read More »



Húsvéti desszertnek jó a galamb? És a kulics?

9th April

A húsvéti menü hagyománytisztelő ételsorához vajon a kenyér esetleg a kalács passzol jobban? Ha a kalács, akkor sós vagy édes legyen? És mi a helyzet a desszertekkel? Versenyezhetünk a csokoládégyárak újraértelmezett nyúlféleségeivel olyan otthon elkészített finomságokkal, mint például a colomba vagy a kulics?

Ha tovább folytatjuk, menthetetlenül elmerülünk a kérdések tengerében, ezért inkább keressünk válaszokat. Kezdjük a desszertekkel, elsőként a Magyarországon is elterjedt tradicionális orosz húsvéti kaláccsal. A kulics (кулич) névre hallgató finomság ízét a kuglóféhoz hasonlíthatjuk, tésztájába leggyakrabban csokoládédarabokat, mazsolát vagy kandírozott gyümölcsöt tesznek. A finomságot számos recept alapján elkészíthetjük, azonban minden esetben festett tojásokkal szokás díszíteni.

Desszertnek választhatjuk továbbá a katolikus Olaszországban legelterjedtebb húsvéti édességet, melyet colomba címszó alatt találunk az olasz gasztro-szakirodalomban. A kalácstésztára emlékeztető sütemény – legyen szó bármelyik változatáról – minden esetben galamb alakot formáz. Természetesen nem véletlen a galamb alak (érdemes megjegyezni, hogy a galambfélék latin … Read More »



A rászoruló családoknak húsvétkor is segítenek az Imrei Pékség “kifli-gyárosai”

8th April

Az ünnepek forgatagában akaratlanul is szembesülünk azzal, hogy mindenkinek mást jelent a húsvét, valamint az ünnephez szorosan hozzátartozó hagyományok, népszokások értelmezése, ápolása. A húsvétra vonatkozó eltérő szemléletmódok számos vallási és társadalmi meggyőződésre visszavezethetők. Azonban hatalmas különbséget jelent, hogy a családok külső, befolyásoló tényezőktől mentesen, saját szabad akaratuk, avagy nehéz társadalmi helyzetük miatt, kényszer szülte döntések alapján ünneplik a húsvétot.

Egy dolog azonban minden esetben közös, sőt, közösnek kell lennie: az örömteli, mosolygós ünneplés, együtt.

Meggyőződésünk szerint minden nap lehet ünnep, még azokban az esetekben is, mikor a hétköznapok lépcsőfokain lépdelünk a színpompás örömnapok felé. Ha esetleg nekünk nem is sikerül napról-napra ünnepi hangulatot teremteni a karitatív tevékenységet folytató, Nagycsaládosok Országos Egyesületéhez forduló családok számára, a mindennapokhoz elengedhetetlen apró örömökhöz, elmondhatjuk, büszkén hozzájárulunk.

Az elsősorban családi vállalkozásban üzemeltetett Imrei Pékségnél egyaránt figyelmet fordítunk az élelmiszer-pazarlásra, valamint a jótékony felajánlásokra. Mindennek fényében a Nagycsaládosok Országos … Read More »





Imrei Pékség hírek és blogok.

Nem mondhatnánk, hogy az Imrei Pékségnél mindenki grafomániás. Ez persze nem akadályozhat meg bennünket abban, hogy tanácsokat, a pékmesterek receptjeit, részletes termékbemutatókat, a pékiparral és a pékségünkkel kapcsolatos hírekkel szolgáljunk. Mi írunk, Önök beszélnek róla.

A Kenyér Világnapja alkalmából kalácsszívből jövő szeretettel ünneplünk

A Kenyér Világnapja alkalmával fogadjátok tőlünk kalácsszívből jövő szeretettel külön erre a napra készített ünnepi finomságunkat. Pontosan tudjuk, hogy Ti, akik most is a...

Egy pékség mindennapjai – pályázat hajléktalan emberek részére

A Menhely Alapítvány és az Imrei Pékség közös pályázatot hirdet minden hajléktalan ember részére.

Korábban már több alkalommal is megosztottunk veletek olyan emberek...

Rádiónak nyilatkozott az Imrei Pékmester Morzsájáról a neves séf

Emlékeztek még korábbi beszámolónkra, melyben arról írtunk, hogy a Bock Bisztró társtulajdonosa és séfje, nevezetesen Bíró Lajos kellemesen csalódott az Imrei Pékmester Morzsájában?

Ha esetleg...